Karakter Történet Részletek

Benny Kalandor csapata kivételt képez a Kalandorok Céhének mondstadti fiókjában.

Kezdetben a csapatmechanizmust, amely minden csapatban legalább 3 vagy 4 csapattagot igényelt, a kölcsönös támogatás és a balesetek megelőzése érdekében hozták létre. Ami Benny Kalandor csapatát illeti, annak egyetlen rendes tagja maga Bennett volt. A csapattagok hiánya lényegében összefügg Bennett hírhedt balszerencséjével. Mivel azonban szenvedélyes kalandor, Bennett soha nem érzi magát magányosnak.

Nos, talán egyszer vagy kétszer, néha…

Karakter Történet 1

Jack a kalandor, Benny Kalandor Csapatának első áldozata volt. – A kincstől csupán néhány méterre egy rendkívül ritka Geo Turbulencia következett be, amely széttépte a földet, és feneketlen szakadékot nyitott mindenki szeme láttára. – „Olyan közel, mégis oly távol… mint a szerelem. – „Jack csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de ezután soha többé nem volt ugyanaz a kalandor, mint egykor; úgy tűnt, az esemény összetörte a szívét.

Egy másik tag, Royce hallotta, hogy valaki azt kiáltja: “hejhó!” mielőtt egy hatalmas robbanásban elvesztette az eszméletét. A tettest, Klee-t hét napra a zárkába küldték, mert összetévesztette a barlangot, ahol a kalandorok kutattak, egy nyúlüreggel és felrobbantotta azt.

Heckler egy hétig súlyos hasmenéstől szenvedett, miután csatlakozott a csapathoz. Bár kiderült, hogy ételmérgezésről volt szó, ragaszkodott hozzá, hogy Bennett balszerencséje miatt történt az egész.

„Visszajönnek majd! Csak… szabadságon vannak. Kérem, ne érvénytelenítse csapatom regisztrációját a Céhnél…”

Látva Bennett könyörgését és esedezését szemei előtt, Katheryne felsóhajtott, és úgy döntött, hogy megkíméli őt az igazságtól, miszerint “csapattársai” már régen felmondtak.

Karakter Történet 2

Volt egy páratlanul kínos véletlen. Egy véletlen, mely magába szippantott egy öreg kalandort.

A forró lángok perzselték a bőrét, a fülsiketítő mennydörgés majdnem beszakította dobhártyáját, és az üvöltő szelek majdnem kitépték belőle a lelkét. Ennek a pokoli utazásnak a végén várt rá… egy csecsemő. Az öreg kalandor azt hitte, hogy ő az első élőlény, aki átjutott ezen a földi poklon. De hogyan tudná megmagyarázni azt, ami előtte fekszik? Abban a pillanatban megértette, és hitte, hogy igaz.

„Ennek a babának biztosan… olyan gyermeknek kell lennie, melyet maga a világ hagyott el.”

Habár nem talált hatalmas műtárgyakat, ékszereket vagy aranyat, az öregember arca egy cseppet sem tűnt csalódottnak, mert ezt a kisbabát tartotta kincsének, akinek az élete pusztán egy hajszálon múlott.

“Ezt a gyermeket kellett megtalálnom ezen az úton” – gondolta, miközben karjába vette a babát.

Még akkor sem félt, amikor a világ akaratával kellett szembe szállnia, hogy véghez vigye cselekedetét.

Karakter Történet 3

Az öreg kalandor súlyos sérülésekben halt meg, mielőtt elmesélhette volna ezt a történetet, és csak az a gyerek maradt meg, akit megmentett. Halálos ágyán csak négy utolsó szót sikerült kinyögnie: “akarat”, “kaland” és “végső kincs”.

A Mondstadti Kalandorok Céhében több egyedülálló, gyermektelen, öreg kalandor sajátjaként nevelte a gyereket, s Bennettnek nevezték el. Mivel a Céh nevelte fel, Bennett mindenkit “Apának” hívott.

“Apa, a fogsorod beleesett a tálba!”, “Apa, ki kéne már dobnod azt a régi bőrpáncélt. Hol van az alsónadrágod, amit neked vettem?”, “Apa, esik az eső, jobb, ha távol tartod magad tőlem, hogy ne csapjon beléd a villám!“

Az összes idősödő, családtalan apjának gondozása a kalandozáson kívüli idejének nagy részét lekötötte.

„Az apukák tényleg egy kincset találtak, haha!” – Cyrus, a Céhmester nevetett, és megveregette Bennett vállát.

Noha maga Bennett szerencsétlen, megpróbál szerencsét szerezni azoknak, akik fontosak számára. Legalábbis ezt érzi Bennett. Szerencsétlen Bennett továbbra is arra törekszik, hogy megtalálja a saját szerencsés kincsét szerencsétlen események sorozatain keresztül.

Karakter Történet 4

Oz, Fischl kísérője szerint Bennett “a világ legkitartóbb fiatalja”.

Valójában Bennett egész életében kitűnik a balszerencsékből szerzett régi és új hegeivel. Szörnyek támadják meg, összeomlott romok alá temedődik, sziklákról zuhan le… – Rengeteg “szerencsétlen esemény” tanította meg Bennettet arra, hogy a jövőben hogyan kell kezelni ezeket. Barbara, a Favonius Templom diakonisszája egyszer meglepődött azon, hogy Bennett mennyire jártas a kimozdult ízületek kezelésében.

Egy másik ajándék a megpróbáltatásai közül az állkapcsa kiakasztásának tehetsége a harcban. „Nézd meg a mozdulatait… Nem fáj neki?” – A lovagok nagymestere, Varka rendkívül érdekesnek találta, miután Bennettet harcolni látta.

Nem arról van szó, hogy Bennett nem érez fájdalmat, egyszerűen megszokta. A fájdalomhoz hasonlóan alkalmazkodott a csípős szagokhoz vagy a vakító fényhez is. Ezért az, ahogyan Bennett fenntartások nélkül frontálisan fejest ugrik a csatákba, valamiféle védjegyévé vált…

Karakter Történet 5

„Mit jelent pontosan a halál?”

Az élet és a halál közötti vékony vonalon járva Bennett nem tud nem elgondolkodni ezen. Bennett tudja, hogy az öreg kalandor, aki megmentette, halála után sok dicséretes történetet és legendát hagyott maga után. Tudja, hogy egy kalandor temetésén senki nem fog sírni, csak a régi társak mondanak tósztot az elhunythoz. Tudja, hogy a mondstadti kalandorok számára a “dicső halál” egy olyan élet végén jön el, amit a kincsek és a világ titkai utáni kutatásnak szenteltek. Miután eltávoznak, Barbatos visszahozza lelküket hazájukba.

A fiú egyszer félte a halált. Miután azonban még többet töprengett ezen a kérdésen, most már úgy érzi, hogy a halál valami szerencse lehet egy kalandor számára… Nem mintha a szerencsének bármi köze lenne hozzá.

„Irány a következő kincsért!” – és ezzel Bennett maga mögött hagyta ennek az ügynek a gondolatát.

Ragtapasz

Valahányszor súlyos sérüléseket szenved, például törések vagy túlzott vérveszteség, Bennett a templomba megy, hogy Barbara vegye kezelésbe.

„Bocs, megint én vagyok az…” – mondja Bennett tarkóját vakarva.

Barbara azonban csak megrázza a fejét, és egy “foglalkozzunk ezekkel a karcolásokkal is” kíséretében ad néhány ragtapaszt Bennettnek. Az aggodalom ilyen megnyilvánulása lehet, hogy akaratlan, de Bennett szívében különleges helyet foglal el. Azokat a tapaszokat Bennett a sebeire teszi, mintha egy érmet tűzne valaki mellkasára, mielőtt teljes szívéből megköszönné. Bennett sok ilyen tapaszt tart az övtáskájában, amikor kalandozik. Amiket apjaitól, Barbarától, Katheryne-től kap… és kalandoroktól, akikkel néha összefut, miután megsérült.

A jószándék apró jelzései Bennett számára egyedülálló szerencse kézzelfogható gyűjteményét alkotják.

„Nos, mivel mindenki mellettem van, azt hiszem, hogy mégsem vagyok olyan szerencsétlen.”

Vision

Bennett szenvedélye a kaland iránt megállíthatatlan. Szeretne állandóan felfedezni, kihívásokat teljesíteni, izzadni, és végül megöregedni a kalandorok útján. De egyszer igazi válsággal találta szembe magát. Ahogy az az öreg kalandor is egykoron, úgy Bennett is olyan helyzetbe került, amiben bármely más ember már rég kétségbe esne.

„Ennyi vért veszíteni… Ez nem jó.” – De Bennett nem állt meg. “Nincs ok visszafordulni” – gondolta.

Valahogy tudta, hogy mindaz a gyötrelmes szerencsétlenség, amelyet ezidáig elszenvedett, ennek a bizonytalan helyzetnek a legyőzésére szolgál. De pokoli útja végén semmi sem volt. “Háh, üres kézzel visszatérni… egy kaland része. Én… nem bánom…”

Végül szoros csomóba csavarodott érzelmei felszabadultak, majd számtalan sérülése végül öntudatlanságba taszította és összeesett. Amikor újra felébredt, rájött, hogy a sebeit kiégette egy titokzatos láng, megállítva a vérzést és a fájdalmat is. Egy ékszer melegen lüktetett a tenyerében, és ritmusa megegyezett a mellkasában dobogó szívével – egy kalandor dobogó szívével.

Ez nem a világ kegyelme volt, vagy a sors sajnálata. Hanem ez volt a “végső jutalma”, amely illett Bennett égő szenvedélyéhez.