Arondolyn egyike volt a Favonius Lovagok korábbi Nagy Mesterének. Habár Vízióval nem rendelkezett, de született tehetsége volt a harchoz, képességeit pedig fáradhatatlanul fejlesztette.
Élete
Fiatal évei
Arundolyn felmenői is lovagok voltak és erős barátságot ápolt Rostammal, akivel közös álmuk volt, hogy hőssé váljanak. Egy éjszaka kiszöktek Rostammal a farkasok erdejébe, hogy csúzlival vaddisznóra vadásszanak és botokkal képzeletbeli szörnyekkel hadakozznak. Egy seeliet követve egy már évezredek óta elásott kincsre, egy sárga virágra bukkantak. Egy másik alkalommal Venessa és az Arisztokrácia bajnok lovagja közötti csatát játszották el az erdőben, botok és játékkardok segítségével. A csatát Arundolyn nyerte, színjátékuk végén pedig az arisztokrácia elbukott.
Fiatal felnőttekként együtt váltak lovaggá, Arundolyn választott fegyvere pedig egy kétkezes kard kett, amit Ravenwood, Boreas Lovagja fegyveréről mintáztak.
Idős évei
Arudolyn megkapta az oroszlán címet és a Favnoius Lovagok Nagy Mesterévé vált, míg barátja, Rostam a farkas címet szerezte meg és a háttérből támogatta őt. Ketten együtt védték otthonukat és egymást a zavaros időkben.
Öröksége



