(A Hét Archon)


A Hét Archon, rövidebben A Hetek, a hét isten, akik Teyvat hét nemzete fölött  uralkodnak. Minden Archon egy elemmel és egy eszménnyel asszociálnak, ami a territóriumuk környezetét és a nemzet fölötti kormányzásukat formálta.

Az eredeti Hét az Archon Háború győztese volt kétezer évvel ezelőtt a főtörténet előtt. A játék kezdetére csak kettejük maradt: Barbatos és Morax. A jelenlegi Hét közül, Sumeru Bölcsesség Istene a legfiatalabb, 500 éves.

Mindegyik Archon birtokol egy belső mágia-fókuszt, amit Gnosisnak neveznek, s engedi, hogy közvetlenül rezonálhassanak Celestiával. Összehasonlításképpen, a Víziók “primitívek” –de hogy pontosan mire képesek a Gnosis, vagy hogy mi célt szolgálnak az Archon isteni szimbólumán kívül,  az ismeretlen.


Történelme

Az Archon Háború behatárolhatatlan időben kezdődött el a múltban, s körülbelül 2000 évvel ezelőtt ért véget. Ekkor számos isten és archon járta a földet, keserű harcban állva egymással a hatalomért. Úgy tűnik, hogy az Archon Háborúhoz köthető csaták számos helyi harcot foglalnak magukba, amit egybe vett az emberi történelem. Példának okáért, Barbatos lett az első Anemo Archon a Heteknél Decarabian halálát követően 2600 évvel ezelőtt, míg Morax már a Geo Archon volt, mikor az eredeti Hét legutolsója elfoglalta címét, s ezzel véget ért a Háború.

Az eredeti Hét úgy tűnt, hogy relatív közel állnak egymáshoz, közös feladatukat, az emberek vezetését vállukra véve, s Liyuében gyűltek össze iszogatni. Azonban, idővel öten a Hetek közül eltávoztak, és új Archonok léptek helyükre, akik nem vezették többé az embereket.

Murata, a jelenlegi Pyro Archon körülbelül akkor lett archon, mikor Barbatos először szenderült álomra. Mikor 1000 évvel később felébredt az Mondstadt arisztokratikus elnyomásakor, úgy mesél Vennessának Murutáról, mintha ismerné őt.

Valamikor az előző Hydro Archon meghalt, s helyére lépett az Igazságosság Istene. Az Oceanidok, aik elődjét szolgálták nem értettek egyet az új archonnal és önkéntes száműzetésre mentek, távol Fontaine-tól, az összes kontinensen és világon szétszéledve.

500 évvel ezelőtt, Gold, az alkimista okozta Khaenri’ah pusztulását és megannyi szörnyet készített, amik Teyvat világát dúlták fel. Az ezt követő háborúban elesettek közt volt az Erdők Istene is, akit a Bölcsesség Istene követett, mint Archon. A Tsaritsát is nagyban befolyásolta a katasztrófa, ami drasztikus változásokat idézett elő személyiségében.

Ekkoriban volt az, hogy az Utazó és Testvére Teyvatra érkeztek, s látva a káoszt, megpróbálták elhagyni a világot, de egy Ismeretlen Istenbe futottak. Míg az ikrek nem találkoztak ekkor a Hetekkel még, a Hét tudatában volt velük és vártak az Utazó érkezésére.


Erők és képességek

Mindegyik archon a saját elemei felett uralkodik, amit arra használ, hogy a saját területének táját és éghajlatát alakítsa. Úgy tűnik, ezt a képességet bármelyik archon birtokolja, és nem csak a Hét, de az Archon Háború vége óta egyszerre csak hét archon van.

Egy archon ereje abból adódik, hogy mennyire irányítja az adott országot. Barbatos, aki nem hajlandó közvetlenül kormányozni Mondstadtot, a leggyengébb a Hét közül, annak ellenére, hogy a második legidősebb tag. Ezzel szemben a Tsaritsa, aki a szekta-szerű Fatuinak parancsol, rendkívül erős.

Míg a Gnoses lehetővé teszi számukra, hogy közvetlenül rezonáljanak Celestiával, és ez szimbolizálja isteniségüket, az archonok, úgy tűnik, hogy nem függnek tőlük az erejüket illetően. Például Barbatos jelenlegi alakja – Venti – volt az első dolog, amit az archon erejével teremtett, de ez nem oszlott el, amikor ellopták a Gnosisát. Sőt, még mindig tudja használni a Windrise-i fát, amely állítólag onnan nőtt, ahol Vennessa felemelkedett Celestiához, hogy meggyógyítsa magát. Az, hogy milyen hatása van annak, ha valaki a Gnosisát egy másik archonnak adja, szintén ismeretlen, és valószínűleg a Hét megalapítása óta soha nem fordult elő Teyvaton.

Úgy tűnik, hogy egy archon adhat Víziókat az elemükből azoknak, akiket arra érdemesnek tart – és visszatarthatja a Víziók létrehozását, ha úgy ítéli meg. Amióta Baal, az Electro Archon egy évvel ezelőtt elfogadta a Vízióvadász rendeletet, nem jelentek meg új Electro Víziók  Teyvat egész területén. Ezt azonban nem erősítették meg vagy tagadták meg kifejezetten, és a Víziók rejtélyes természete miatt keveset tudunk az eredetükről.

Úgy tűnik, hogy a Hetek olyan információkba vannak beavatva, amelyekről a halandók általában nem tudnak, vagy csupán kitalációnak tartják őket. Például Venti és Zhongli egyaránt tisztában van más világok létezésével, valamint azzal a ténnyel, hogy az Utazó képes volt a különböző világok közötti utazásra.


Tagok

Archon neve
Helyi megnevezése
Jelenlegi személye
Isteni eszménye
Elem
Régió
Archonná válása
Státusz
Barbatos
Lord Barbatos
Venti
Szabadság
Anemo
Mondstadt
2600éve
Nem aktív
Morax
Rex Lapis
Zhongli
Szerződések
Geo
Liyue
2000+ éve
Nem aktív
Baal
A Raiden Shogun
Ismeretlen
Örökkévalóság
Electro
Inuzuma
Ismeretlen
Aktív
Ismeretlen
Ismeretlen
Ismeretlen
Bölcsesség
Dendro
Sumeru
500
Aktív
Ismeretlen
Ismeretlen
Ismeretlen
Igazság
Hydro
Fontaine
Ismeretlen
Aktív
Ismeretlen
Ismeretlen
Murata
Háború
Pyro
Natlan
1000+ éve
Aktív
Ismeretlen
Tsaritsa
Ismeretlen
Ismeretlen
Cryo
Snezhnaya
Ismeretlen
Aktív

Korábbi tagok

Archon neve
Helyi megnevezése
Isteni eszménye
Elem
Régió
Archonná válása
Halála
Ismeretlen
A Fák Istene
Ismeretlen
Dendro
Sumeru
Ismeretlen
500 éve

Az Igazság Istene előtti Hydro Archonról a Wishful Drops esemény során esik szó, de a nevével, álneveivel, ideáljával, felemelkedésével és halálával kapcsolatos részletek nem ismertek.


Érdekességek

  • A “Hét Archon” kifejezés a Gnoszticizmusból ered, ahol az archonok hét isten, akik a hét bolygó egyikén uralkodnak. A Godhead között ők a legalacsonyabb rangúak, akik a világ megalkotóját szolgálják és feladatuk a lelkeket megakadályozni a Gnózis megszerzésében és az anyagi világból való felemelkedésben
    • A japán szórakoztató magazin, a PASH 2021. májusi számában megjelent miHoYo fejlesztői interjúban elhangzott, hogy a Genshin Impact elsődleges mitológiai alapjául a gnoszticizmust választották, különös tekintettel arra, hogy a gnoszticizmus hogyan foglalkozik az ember és a világ közötti kapcsolattal, és hogyan befolyásolják az arkhónok a világot.
  • Jelen álláspontban minden Archont az Ars Goetia, a Salamon kis kulcsai egyik könyvének 72 démonának egyikéről kapta a nevét.
    • Baal, az Electro Archon a pokol első királyáról kapta nevét.
    • Barbatos, az Anemo Archon a pokol egyik grófjáról kapta nevét.
    • Morax, a Geo Archon a pokol elnökéről kapta nevét
    • Decarabian, a Viharisten nevét Decarabia, a pokol egyik nagymárkja, vagy grófja, vagy királya után kapta.
    • Valami okból Paimon is az egyik démon után kapta nevét, pontosabban a pokol egyik királyáról, Paimonról.
  • A Tsaritsa a cár női megfelelője. A cím számos változata él, köztük a cárnő.

Forrás


Fordította

  • Tolvaj Flóra
Lektorálta
  • Karácsonyi Niki, Répás Veronika Anna